Fotók: HAász Ágnes

Szigethy Anna megnyitóbeszéde:

Addikció

Többé-kevésbé mindannyian függünk valamitől vagy valakitől. Mindannyian függőségi rendszerben éljük az életünket: vannak legális és illegális drogok, pótszerek, viszonyok, amelyekkel kiváltjuk a mindennapokat, könnyítünk saját magunk elviselésén.

A művészetben mindig is volt szó különböző addíciókról, függésekről – Degas Abszintivóitól Nan Goldin fotósorozatáig a Szexuális függés balladájáig. Különböző élethelyzetben sokan és sokféleképpen fogalmazták meg filmben, festményen, fotóban, versben; erőszakosan, nosztalgiával, istenítve, démonizálva vagy kritikusan a mindannyiunkra annyira jellemző, minket foglalkoztató addíciót.

Az a kifejezés a legjobb szó a függőségre, hogy valami hiány, amivel meg kell küzdeni, amit le kell győzni; és nem a társadalmi elvárások, a „társadalmi normák” miatt; hanem mert önmagunk békéje a tét. Érvelhetnek, hogy civilizációs betegség vagy egészségügyi ok, egy lelki gyengeség vagy kényszeresség; de valószínűleg az emberiség történetében mindig is voltak, vannak –pillanatnyi- megnyugvást hozó vagy bukásra ítélt próbálkozások a sima létezés elviselésére. Hogy pusztítók vagy kordában lehet őket tartani, az már függ az egyes személytől; és ezt járták körbe a diákok.

A hiány, hiátus csak másodlagosan vonatkozik valami konkrét tárgyra, szerre, kapcsolatra; először valami belőlünk hiányzik, valami után sóvárgunk, valami nem stimmel.

Az itt látható munkákban az alkotók mindenfajta addícióval foglalkoztak; nemcsak a nyilvánvaló, a médiából/bűnügyi hírekből/tragikus életsorsokból/vagy a saját közvetlen környezetünkből származó elsődleges függésekkel, de a társadalom számára még (bizonyos határig) elfogadottakkal, mint a munkamániával, társfüggőséggel vagy a tárgyakhoz való beteges ragaszkodással.

Azért szeretem a szakkollégisták kiállítási anyagát, mert nagyon okosan, érzékenyen nyúltak a témához; mert nem az elitélés munkált bennük a projekt során.

Vigyázzanak magukra, legyen szükségük minél kevesebb addiktív elemre az életükben, minél inkább találják meg a lelki békéjüket – elmerülve a munkákban, a kisérő leírásokban, csakis ezt kívánhatjuk nekik és mindannyiunknak.